ÖKO Fórum

Iványi Zsófia: Zéró hulladék a kertben – ez lehetséges!

ÖKO Fórum  > Szabadidő, kertészkedés, állattartás  > Iványi Zsófia: Zéró hulladék a kertben – ez lehetséges!
A témát indító hozzászólás:
MTvSz
Moderátor
22 hozzászólás
2013.08.01 14:08
Korábbi téma volt itt az ÖkoKlikken, hogy vajon lehetséges „zéró hulladék” életmódot élni? A kaliforniai család hulladékot mellőző konyhai javaslatait gondoltam akkor újra, igazítottam hazai körülmények között kivitelezhetőre, vállalhatóra. Kiderült, hogy többeknek adott jó ötletet – akár egyet vagy többet – amit megszívleltek, illetve több kételkedő kérdés is érkezett arra vonatkozóan, hogy valóban lehet-e „zéró hulladék” elven élni. Azt hiszem, hogy a konyhában, itt és most NEM – hacsak nem egy önfenntartó tanyán élünk ugyebár. De mindig lehet törekedni arra, hogy kevés is még kevesebb legyen…

A mostani témára – hogy mindez kivitelezhető-e a kertben - azonban a válaszom határozott IGEN. Hiszem, hogy egy kertet fenn lehet úgy tartani, hogy odafigyelve, együtt létezve azzal, ne keletkezzen kukában landoló szemét. Hulladék az persze lehet, de annak megvan az egyensúlyban a helye.

A kerttel kapcsolatban nem is feltétlenül a pontokba szedett praktikák lennének az irányadóak, hanem egy komplex szemlélet. Ha elveszem, akkor visszaadom… és akkor legközelebb is lesz miből elvennem. Nem használok műtrágyát és szintetikus növényvédő szereket, amivel felborítom a természet egyensúlyát, veszélyeztetem a kertemben élő élőlényeket – és a saját és családom egészségét. Mérlegelek, hogy miért termesztek otthon zöldséget, gyümölcsöt? Ha már megtehetem – szerencsés vagyok – akkor miért ne a legegészségesebb és legkörnyezetbarátabb módon tenném azt? És kertes házba miért költözünk? Ha a természetközelség miatt, akkor vigyázzunk is rá, nem?

Apró változtatásokkal, odafigyeléssel és tervezéssel hamarosan élettel teli, kiegyensúlyozott öko birodalommá változhat a kertünk, hogy a „házi” valóban öko/bio legyen! Nézzük, mire kellene odafigyelni – ez esetben szinte teljesen elrugaszkodva a Bea Johnson féle Zéró hulladék tippektől.

.



1. Komposztáljunk! Ez a legalapabb alap egy kerttel rendelkező házban. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a komposzt nem büdös, a komposzt szép és jó. És spórolni is lehet vele, hiszen nem kell megvenni a mindenféle öko (vagy nem öko) tápanyagot a nagyáruházakban – nejlonzsákban, ahová kamionnal viszik jó messziről, és mi is kocsival megyünk el érte. Nem utolsó sorban így igazságos: elveszem a természettől, akkor vissza is adom neki… nem a szemétégetőbe küldöm!

2. Fű. Sokan nagyon ragaszkodnak a makulátlan, gazmentes, több száz négyzetméteres füves kerthez. Az egy dolog, hogy én ezt nem értem… de ennél azért többről van szó. Általában a tarack ellen nem úgy küzdünk, hogy szépen egyesével kiszedegetjük, hanem jól legyomirtózzuk az egész területet. És hát a fűnek bizony kell a műtrágya is, anélkül mi maradna belőle (több fűmagot eleve műtrágyával összecsomagolva árulnak). És locsolni, locsolni állandóan. Szóval gondoljuk csak végig ezt a kérdést újra - méghozzá úgy, mint egy öko-szemléletű portál olvasója. Félve mondom… de szerintem nem kellenek azok a nagy füves felületek… ilyen mérgező áron legalábbis.

3. Locsolás. Nos, locsolni reggel kellene. Nehéz ügy ez, korán kelni emiatt. Viszont a legtöbb gombás betegség eredője éppen az esti locsolásokban kereshető (amik ellen később vegyszerekkel próbálunk védekezni), legjobb azt megelőzni. Egyébként sem a növényeket érdemes locsolni, hanem a földet.

4. Locsolás újra: akár slaggal locsol az ember, akár öntözőberendezéssel, vannak víztakarékos technológiák. A slagra lehet kapni egy pisztolyszerű fejet, mellyel célzottan lehet a növények tövét locsolni, csak akkor folyik a víz, ha nyomom a kart rajta. Saját tapasztalatom szerint a locsolásra fordított víz fele elegendő így. Öntözőberendezésből érdemes esőfelismerő rendszert választani.

.


5. Mulcs: a locsolásra fordított pénz és energia egy jó része megspórolható így.

6. Esővízgyűjtő: kisebb vagy nagyobb tartály minden kertben elfér, érdemes kihasználni az esővizet, hiszen a növényeknek az a legmegfelelőbb.

7. Növényekből érdemes tájfajtákat választani. A kényes gyümölcsfák érdekesek elsősorban. Ha tájidegen fajtát (figyelem, a tuja is az!!!) ültetünk, akkor beteg lesz, satnya és hajlamosak vagyunk mindenféle műtrágyát, tápoldatot, permetszert kipróbálni, hogy a kis csemeténk hátha jobban érzi magát. Nézzünk utána, hogy a környékünkön mi érzi jól magát, mik az igénytelenebb fajták. Így a permetezés akár el is hagyható.

8. Növénybetegségek ellen növénytársítással. Kis energiaráfordítással a tavasszal jól megtervezett kertben úgy ültessük el a növényeket, hogy azok támogassák, védjék egymást. Ez a díszkertre, fűszerkertre is vonatkozik, de akár a balkonkertészek is hasznát vehetik. Rózsa mellé levendulát, paradicsom mellé zellert, hagymát, stb. Erre sok táblázat létezik, (http://www.origo.hu/idojaras/20130219-termeljen-biozoldseget-zsebkendonyi-kertben-novenytarsitas-biogazdalkodas-organikus-zoldseg.html) elsőre kicsit bonyolultnak tűnik, de hamar bele lehet jönni. Figyeljünk a virágok fény és vízigényére is, mielőtt tápoldatokhoz nyúlunk.



9. Nézzünk utána a természetes növényvédelmi lehetőségeknek. Sok permetszer elkészíthető növényi levekből is (pl. csalánból levéltetű ellen). Ezek legtöbbje könnyen összegyűjthető egy erdei, vízparti séta során, ilyen a pitypang, a kamilla, a fekete nadálytő, de jópárat beszerezhetünk a kertünkben vagy a zöldségesnél is, mint a káposzta vagy a hagyma. Ezek növényvédelemre is használhatók, ám legtöbbjük segíti a növények általános kondícióját, növekedését is. Figyelem, dohánnyal ne permetezzünk, mert hiába természetes, attól még mérgező!

10. Igyekezzünk a közelből beszerezni a tápanyag utánpótlást, természetes trágyát (komposztunk van), kérjük el a szomszéd levágott füvét mulcsolásra, de akár más konyhai és kerti hulladékát is befogadhatjuk a komposztunkba.

+1 A lehullott gyümölcsöket próbáljuk felhasználni (a komposztba is lehet dobni, de arra sok muslinca jön és el is kezdhet rothadni) például ecetkészítéshez. Így abból sem kell boltit venni, lehet fogyasztásra és takarításra is használni.

Remélem, sikerült néhány környezetbarát tippet adni, ha van kedved, próbáld ki magad az ÖkoDajka kvízén „kertészkedés, szabadidő, állattartás” témában is.
előzmény:MTvSz