ÖKO Fórum

Miért jó termelői piacon vásárolni?

ÖKO Fórum  > Környezetbarát otthon, bevásárlás  > Miért jó termelői piacon vásárolni?
A témát indító hozzászólás:
MTvSz
Moderátor
22 hozzászólás
2013.07.05 10:51
Az utóbbi időben egyre nagyobb fogyasztói igény mutatkozik a termelői minőségű élelmiszerek iránt. Az elmúlt két év jogszabályi változásainak köszönhetően pedig egyre inkább szaporodnak a termelői piacok hazánkban is. Fogyasztói szokásainkat számos tényező befolyásolja, azonban a környezettudatosság és fenntarthatóság egyre nagyobb szerepet játszik vásárlásaink lebonyolításában. Hol vásároljunk tehát, hogy a lehető legkisebb környezetterheléssel járjon együtt a fogyasztásunk?
Egy adott áru környezetterhelése számos tényezőtől függ. Ilyen például az élelmiszer kilométer, ami azt mutatja meg, hogy az adott áru hány kilométert utazott a termőföldtől a polcig. Egyértelmű tehát, hogy a fenntarthatóság érdekében a fogyasztás helyéhez minél közelebb előállított termékeket célszerű előnyben részesíteni. A vásárláshoz tehát ideális hely egy termelői piac, ahol az áruk többnyire 40 kilométer sugarú körből érkeznek őstermelők, kistermelők földjéről.
.

Fotó: biatorbagy.babamama.info

Azonban sajnos nem tudunk minden szükséges élelmiszert a piacon megvásárolni, de még így is számos előnye van a termelői portékának. Az élelmiszerek fajtáit illetően kevesebb a választék ugyan, mint egy áruházban, de a zöldségek és gyümölcsök terén szezontól függően sokkal nagyobb is lehet a választék. Az áru sokkal frissebb, mivel legtöbbször aznap hajnalban szedik le a zöldségeket. Szintén fontos, környezetterhelést csökkentő tényező a csomagolás mennyisége. A piacról felesleges csomagolás nélkül vihetem haza az ebédrevalót, és pont annyit mérethetek ki, amennyire szükségem van. Tehát összességében a vásárlónak sokkal több döntési szabadságot hagy meg, ellentétben egy szupermarkettel.

Sokan gondolják, hogy télen nem is érdemes piacra járni, vagy csak importált élelmiszert lehet kapni. A helyzet az, hogy egy-egy termelői piacon télen is meglepően széles áruválasztékot találhatunk, téli zöldségektől kezdve, a számos házilag savanyított, szelíd módszerekkel tartósított élelmiszerig, magas vitamintartalmukat megőrizve. Ennek köszönhetően például téli C-vitamin szükségletünket könnyűszerrel fedezhetjük a piacról származó savanyított káposztával, vagy naspolyával. A piacra járás több zöldség és gyümölcs vásárlására ösztönözheti az embert, valamint sokféle új, vagy csak számunkra nem ismert fajtákat is fel lehet fedezni egy-egy termelőnél, amely által egészségesebbé és változatosabbá tehetjük étrendünket.

Fontos kritériuma a fenntartható táplálkozásnak a szezonalitásra való törekvés. A termelői áruválaszték többnyire követi az évszakok váltakozását is, tehát mindig friss, szezonális alapanyagokból főzhetünk. Gyakori tapasztalat, hogy a gyerekek már sokszor nem tudják megmondani, hogy mikor érik a paradicsom, mert egész évben láthatjuk az áruházak polcain. Tudatos fogyasztóként nem árt, ha tisztában vagyunk a zöldségek, gyümölcsök érési időszakával. Mindenki tapasztalhatta már, hogy a nyári paradicsom íze összehasonlíthatatlanul finomabb a decemberi társainál.
.

Szimplakerti háztáji piac. Fotó: origo.hu

Ami pedig ennél is fontosabb, hogy nemcsak immunrendszerünket és testi egészségünket támogatjuk a friss és vitamindús helyi élelmiszerekkel, hanem társadalmi kapcsolatainkat is erősítjük, ezáltal lelki egészségünknek is jót teszünk. A piac már évezredek óta egyfajta közösségi térként is funkcionál, a találkozások terét képezve akár számtalan egyéb társadalmi tevékenységnek is helyt adva. Nem beszélve arról, hogy a vásárlásnak egy egészen más minőségű élményét nyújtja, hiszen lehetőségünk van személyes, közvetlen kapcsolatot kialakítani a termelővel. Az árusok gyakran látnak el jó tanácsokkal egyes kevésbé ismert zöldségfajták felhasználását illetően, vagy ajánlanak recepteket. Végül pedig az asztalunkra került ételben is benne van a kapcsolat ereje, és biztonsággal, jóérzéssel fogyasztjuk el, mert tudjuk, hogy honnan származik az étel.

Természetesen joggal vetődnek fel élelmiszerbiztonsági kérdések is, hiszen az őstermelőtől vásárolt áru egyáltalán nem garancia a vegyszermentességre. Erről valóban nincs információnk, de ez nem jelenti azt, hogy ne tudnánk mégis meggyőződni valamilyen mértékben a minőségről. Mindenekelőtt egy piacon szabad kérdezni a termelőtől, és ki lehet faggatni akár a permetezési szokásairól is. Ezen a ponton válik döntő jelentőségűvé a bizalom a termelő és fogyasztó között. Hiszen ha személyesen ismerem a termelőt, rendszeresen vásárolok nála, megkérdezhetem a termesztés módjáról, akkor a személyes kapcsolat és bizalom maga lesz a garancia az áru minőségére. A gyakorlott piacozó pedig egy idő után egyébként is ránézésre meg tudja állapítani, hogy látott-e vegyszert a paprika. Ha pedig még így sem bízunk eléggé a termelőkben, akkor próbáljuk ki a közösség által támogatott mezőgazdaság valamely formáját, ahol a legideálisabb esetben a termelést a saját szemünkkel is követhetjük. Ezek a hazánkban is egyre terjedő kezdeményezések a termelő és fogyasztó közvetlen kapcsolatára, kölcsönös elköteleződésére építenek, ahol a nyereségeken és kockázatokon is együtt osztoznak. Az év során pedig több alkalommal is lehetősége nyílik a vásárlónak betekinteni a gazdaságba, sőt, akár a munkába is bekapcsolódni.

Fotó: richpoi.com

A termelői piacoknak tehát vannak korlátai, de alapvetően új lehetőségeket és pozitív minőségi változást kínálnak a vásárlás és az egészségesebb táplálkozás tekintetében. Fenntarthatósági szempontból nagyon előnyös választásnak bizonyul, ha a heti bevásárlásunk nagy részét a termelőknél intézzük. Amiről pedig most kevés szó esett, de jelentősége ennél fontosabb, hogy nemcsak a mi egyéni életminőségünket, vagy háztartásunk egészségét javítjuk, hanem elősegítjük a vidéki háztáji mezőgazdasági kultúra fennmaradását, megélhetést nyújtva vidéki családok számára. Egyéni fogyasztói döntéseinknek mindig vannak távolabbi társadalmi-gazdasági következményei is, amelyek sokszor nincsenek a szemünk előtt, de a tudatosságunkat növelve törekedhetünk a fenntarthatóságra. Első lépésként akár le is ugorhatunk a közeli piacra!

Az ÖKOklikk ajánlja: Termelőtől direkt neked – Keresd a közeledben levő termelőket és ajánlataikat!
előzmény:MTvSz
A legújabb válaszok:
Saci
Rügyező
6 hozzászólás
2014.03.08 23:00Szerencsére egyre több helyen szerveznek termelői piacot (akár Bp. belvárosában is). Hátrányuk (szerintem), hogy a felkapottabb helyeken elég borsos áron lehet hozzájutni az egyébként tényleg egészséges és finom áruhoz. Ezért érdemes több helyen is érdeklődni, mielőtt mindent megveszünk. A piac hangulata miatt mindenképpen érdemes kilátogatni havi 1-2 alkalommal.
rebi012
Zöldfülű
3 hozzászólás
2014.02.04 13:22Sziasztok! A messziről (pl. akár más országból) jött gyümölcsökkel tényleg az a baj, hogy nem tudhatjuk, mivel kezelték őket, mint ahogy ez a cikk: http://laboratorium.hu/elelmiszer-es-mas-finomsagok/deli-gyumolcsok-teli-intelmek/
is írja, de ha télen szeretnénk déli gyümölcsöt venni, nem igen van más megoldás, ilyenkor sokat segít ha alaposan megmossuk a gyümölcsöt!:)
előzmény:MTvSz
N.Beatrix
Zöldfülű
1 hozzászólás
2013.08.22 21:51Én nagyon szeretek őstermelőtől vásárolni. Amit lehet ott veszek meg. Legalább tudom hogy nincs minden félével permetezve.
előzmény:MTvSz
Ircsencs
Zöldfülű
1 hozzászólás
2013.07.11 22:46Mert nem éretlenül szedik le a termést és kezelik mindenféle vegyszerrel csakhogy meg ne érjen idő előtt, amíg ideutaztatják. Fontos még a személyes kapcsolat is.
előzmény:MTvSz
attilatp
Rügyező
7 hozzászólás
2013.07.10 21:17Úgy érted,hogy a közvetlen közeledben nincs termelői piac?
Ebben az esetben szerintem érdemes körülnézni a közvetlen szomszédoknál,
mert ahol tyúkok kapirgálnak az udvaron,ott tojás is van,és ha a kertet művelik
akkor megtalálható a szezonális zöldség,gyümölcs is.
Ilyen helyeken többnyire be lehet szerezni mindent.
előzmény:Hena
Hena
Rügyező
6 hozzászólás
2013.07.09 22:26Sajnos nincs a közelünkben.
előzmény:MTvSz
attilatp
Rügyező
7 hozzászólás
2013.07.08 21:54-Sok esetben akár féláron is hozzájut az ember a "gyengébb minőségű"(fonnyadt,túlérett,ütődött)zöldséghez,gyümölcshöz.
Ha egy-két napon belül akarjuk feldolgozni,megfőzni akkor ezek a termékek
tökéletesen megfelelnek nekünk
-Családi gazdaságok maradhatnak életben,és újabbak kelhetnek életre
ha közvetlenül a termelőt támogatjuk azzal ,hogy tőle vásároljuk meg az
általa megtermelt terményt,portékát.
-Nincs az a kofa aki ne tudna ajánlani,legalább egy kőművest,villanyszerelőt,
fodrászt vagy épp egy vőfélyt ha arra lenne szükségünk.
előzmény:MTvSz
sandoz
Rügyező
6 hozzászólás
2013.07.05 17:24Mert mindent remélhetőleg frissen kapunk meg és személyesen is találkozhatunk a termelővel.