A nemzeti vízfogyasztást általában a szektorok vízfogyasztásából vezetik le a statisztikák. Ez lényeges információ, különösen a rendelkezésre álló nemzeti vízkészlet viszonylatában, de nem tükrözi azt, hogy mennyi édesvíz szükséges az itt élő emberek fogyasztási szokásainak kielégítéséhez. A vízlábnyom az adott ország lakosai (vagy az adott személy) által elfogyasztott termékek és szolgáltatások előállításához szükséges víz mennyiség. A termékek előállításához szükséges víznek (vagy más néven a „virtuális víznek”) nagy jelentősége van a tekintetben, hogy a fogyasztásunk milyen hatást gyakorol a környezetünkre. Ha egy ország nagyon sok vízigényes terméket importál, akkor a vízlábnyoma sokkal magasabb lehet, mint a statisztikák által mutatott vízhasználat. Ellenkezőképpen, ha egy ország sok vízigényes terméket exportál, akkor a belső fogyasztás kielégítéséből fakadó vízigény kevesebb lehet, mint ahogy azt a helyi vízhasználat adatai sejtetnék. A fogyasztási szokásainkból adódó vízlábnyom lényegesen nagyobb, mint a közvetlen vízfelhasználásunk. Ennek nagyságát főleg az élelmiszer és egyéb mezőgazdasági termékek fogyasztása határozza meg, melyek előállításához nem csak öntözővíz, hanem a termesztett növények által felszívott esővíz is szükséges. Az átlagos éves fejenkénti vízlábnyom 1400 m³ a világon, de ez az érték országról-országra jelentősen eltér: 2,840 m³ Amerikában, 1,380 m³ Japánban és 1,070 m³ Kínában. A napi fogyasztást tekintve egy átlagos észak-amerikainak a legmagasabb a vízlábnyoma (7650 l/fő), és egy átlagos afrikainak a legkisebb (3350 l/fő).