ÖKO wellness

Vidék, ami kikapcsol

Gömörszőlős

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

alternatív technológiák, napkollektorok
gyapjúfeldolgozás, kaskészítés
hagyományos parasztházak
gyümölcsös, bio kiskert

Elhelyezkedés
A nyolcvanfős Gömörszőlőst - Borsod-Abaúj-Zemplén megye északnyugati részén -, a szlovák határhoz közeli Putnoki-dombság öleli körbe. A festői zsákfalu a Keleméri-patak völgyében helyezkedik el, Miskolctól 52, Aggtelektől 22 kilométerre. A falú báját a nyugalom, a természetes táj szépsége, a tiszta környezet és a nyomokban fellelhető hagyományos paraszti kultúra nyújtja.

Rövid történet
A település régi neve Poszoba volt, 1904-től a hajdani szőlőkultúra emlékeként lett Gömörszőlős, s így egyben az egyetlen községünk, amely őrzi a történelmi Gömör megye nevét. A lakosság hosszú ideig szinte teljes egészében mezőgazdaságból és állattartásból élt, önellátó gazdálkodást folytatott. A környék ipari városainak fejlesztése nyomán a fiatal munkaképes lakosság nagy része elköltözött, a falu lélekszáma mára 100 fő alá csökkent. A hagyományos életforma megszűnőben van, de számos régi lakóháza, gazdasági épülete fennmaradt, amelyek ma is meghatározói a településképnek. A felújított parasztházak között sétálva úgy érezhetjük magunkat, mint egy gyönyörű néprajzi múzeumban.

Jellegzetességek
Megkapó szépségű vidék, ahol olyan növényritkaságok is megtalálhatóak, mint például a magyar nőszirom, az örménygyökér, vagy számos orchideafaj. A változatos élőhelyeken (vízfolyások, erdők, száraz gyepek) az állatvilág is igen változatos: hüllők, gazdag rovarvilág, sokféle madár (néhány közülük fokozottan védett) él a település környezetében, mint pl. rozsdás csaláncsúcs, réti tücsökmadár, békászó sas, gatyás ölyv, vándorsólyom és az uráli bagoly.

A falu által kínált programok
A természeti szépségeken túl, a kulturális értékek megőrzésére hatalmas erőfeszítéseket tett a falu, így az idelátogatók néprajzi gyűjteményekben, szabadtéri bemutató kertben ismerkedhetnek meg például a hagyományos gazdálkodás, a gyapjúfeldolgozás és a famegmunkálás eszközeivel.
Az Ökológiai Intézet Alapítvány oktató-központja az elmúlt évek során a környezetbarát technológiák bemutató központjává alakult, ahol működés közben lehet tanulmányozni az energiatakarékosság és -szolgáltatás, a komposztálás, a fűtésrendszerek, szennyvízkezelés alternatív módszereit. Emellett a látogatók megismerkedhetnek az oktatóközpont körüli munkákkal, melybe beletartozik az állattartás, a gyümölcsészet, a biokerti organikus gazdálkodás, a komposztálás, valamint a gyógy- és fűszernövények termesztése is.

Bővebb információ Gömörszőlősről
Facebook

Cím: 3728 Gömörszőlős, Kassai út 37-39.
Telefon: 06/30/321-45-50
E-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Élménybeszámolók (4)