ÖKO Fórum

Hogyan építésünk energiahatékonyan?

ÖKO Fórum  > Házépítés, energiafelhasználás  > Hogyan építésünk energiahatékonyan?
A témát indító hozzászólás:
MTvSz
Moderátor
22 hozzászólás
2013.04.26 10:34
Sokszor hallani, hogy a fogyasztói társadalom, amiben élünk, túlfogyasztásra és pazarlásra késztet bennünket és a rendszer szereplői is szinte mind ennek fenntartásában érdekeltek.

Ha ez a téma napirendre kerül, rendszeresen előjönnek a garanciális idő lejártát követően tönkremenő készülékekről szóló történetek, a médián keresztül bennünket érő, újabb és újabb (sokszor a szükségtelen) fogyasztásra buzdító impulzusok és ezek hatásai (mi is írtunk róla korábban). Ezen felszíni tünetek mellett talán nem is mindig vesszük észre, hogy az egyik legnagyobb pazarlást mi magunk követjük el azzal, hogy a rendelkezésünkre álló energiaforrásokat nem megfelelően, nem kellő hatékonysággal, hanem elherdálva használjuk fel.

.

Mint arról már a korábbi bejegyzésben is volt szó, saját energiafogyasztásunk jelentős része épületeinkhez kötődik. Sokkoló adat, de például aktuális lakásállományunk fűtésére (hűtésére) fordított energiának közel 90 százalékát gyakorlatilag elpocsékoljuk. Ezt az elpocsékolt energiát is ki kell termelni, el kell juttatni a felhasználási helyre, stb. vagyis ha energiahatékonyságunkat növelnénk, azzal a környezetünkre gyakorolt kedvezőtlen hatásokat, saját ökológiai lábnyomunkat is jelentősen tudnánk csökkenteni. Meglévő épületeink energetikai korszerűsítésében is óriási potenciál van, azonban ha új épület építésében gondolkodunk, a lehetőségeink még sokkal nagyobbak

Egy épület életciklusa során mennél korábbi fázisában tudunk bekapcsolódni, annál nagyobb ráhatásunk lehet mind a beruházás, mind az üzemetetés várható költségeire, energiaigényére, környezeti hatásaira. Nagyon fontos kérdés természetesen a felhasznált anyagok és technológiák által az épületbe 'beépített' energiatartalom is. Látnunk kell azonban, hogy az üzemeltetetés során elhasznált energia általánosságban egy nagyságrenddel magasabb, vagyis ezen szempont figyelembevétele mindenképpen prioritást kell, hogy élvezzen.

Nézzük mik is lehetnek a lehetséges főbb lépések és azok milyen hatással járnak:

- Az építési szándék megfogalmazása során saját vágyaink és lehetőségeink reális felmérése kell, hogy vezesse kezünket. Minden fölösleges igény, funkció elhagyásával megspórolt alapterület komoly megtakarítást jelent, mind az energiaigény, mind a költségek alakulásában.

- A megfelelő építési terület, az ingatlan és környezetének adottságai is jelentős hatással lehetnek minderre. A majdani épület tájolása és a főbb helyiségek benapozásának mértéke önmagában akár 20-25 százalékkal is befolyásolhatja majdani fűtési igényünk nagyságát.

- Az épület racionális belső kialakításának, megjelenésének és formájának is meghatározó hatása lehet. Egy kompaktabb épület esetében a hasznos alapterülethez lényegesen kevesebb kültérrel érintkező felület tartozik. Fűtési és hűtési költségünk alapvetően a határolószerkezeteken keresztül távozó energia nagyságától függ, így ilyen esetben a komfortos belső hőmérséklet fenntartásához szükséges energiaigény is alacsonyabb lehet.

- Kiemelt szerepet játszanak a nyílászárók egy épület energia-háztartásában. Bár általánosságban hőszigetelési képességük számottevően gyengébb, mint például a külső falaké, a napsütés hőenergiájának hasznosításával jelentős hőnyereség forrásokká válnak. Passzívházaknál egy déli tájolású ablak a fűtési szezon alatt több hőenergiát enged be, mint amennyi távozik rajta. Az ilyen kialakítású ablakok - ha úgy tetszik - fűtik a lakást. Természetesen az ablakok hőleadó funkciójára csak a fűtési szezonban van szükség, nyáron a kellemes belső klíma érdekében fontos a megfelelő árnyékolási megoldások megtalálása. Ebből adódóan minden új épületnél komoly figyelmet kell fordítani a nyílászárók méretének, mennyiségének, arányának a meghatározására - természetesen az esztétikai szempontok figyelembevétele mellett.

.

- Míg az üvegezett felületek a hőnyereségek növelésében is segíthetnek, addig az épület többi - tömör - határoló szerkezeit érdemes mennél jobban hőszigetelő módon kialakítani, hiszen ezáltal nehezítjük meg a belső tér hőenergiájának a távozását. Az ideális hőszigetelési vastagság megtalálása beruházásonként egyedi feladat lehet, ám nagy általánosságban elmondható, hogy 10-25-év távlatban a 15 W/m2K körüli hőátbocsátási tényezővel rendelkező szerkezetek jelentik a költség és energiafelhasználási optimumot. Milyen vastag legyen a hőszigetelés?


- Mai épületek esetében általánosságban elmondható, hogy a szellőztetés számlájára írható az energiaveszteség közel 1/3-a. Amennyiben valamilyen hővisszanyerős megoldással sikerül biztosítani a lakótér folyamatos friss-levegő ellátását, nagy mértékben csökkentetjük fűtési energiaigényünket. Passzívházak esetében a 90 százalékos hatékonyság körüli berendezések használata sem ritka. Ebben az esetben a szellőztetés során távozó elhasznált levegő hőenergia tartalmának csupán 10 %-a vész el.

- A konkrét kivitelezési munkálatok során további lehetőség van javítani, vagy rontani az épület energiahatékonyságát. Figyelni kell, a különböző szerkezeti csatlakozások és illesztések korrekt kialakítására, elkerülendő a hőhidak és a tömítetlenségek által okozott hibák kialakulását.

Összességében egy építkezés mind anyagi-, mind időráfordítás szempontjából egy komoly beruházás. Fontos, hogy átérezzük: a teljes folyamat során ráhatásunk van mind a költségek, mind az energiafelhasználás befolyásolására, azonban az idő előrehaladtával egyre csökkenő mértékben.
előzmény:MTvSz
A legújabb válaszok:
Bszabolcs
Rügyező
6 hozzászólás
2013.06.30 22:49Az építészeket kellene lecserélni, persze tisztelet a kivételnek. Még mostanában is találkoztam olyannal, aki le akarta beszélni az ügyfelet a szigetelésről, mert hogy majd a gyerekek elkezdik kikaparni a hungarocellt, mivel sarki ház volt. És ez nem vicc...
előzmény:MTvSz
dondzani@freemail.hu
Rügyező
18 hozzászólás
2013.06.16 13:44Ha a legtöbb embernek ilyen un. energiatakarékos háza lenne, akkor eléggé sokat tudnánk tenni a világunk érdekében.
előzmény:MTvSz
dondzani@freemail.hu
Rügyező
18 hozzászólás
2013.06.16 13:43Ha a legtöbb embernek ilyen un. energiatakarékos háza lenne, akkor eléggé sokat tudnánk tenni a világunk érdekében.
előzmény:MTvSz
dobo
Rügyező
6 hozzászólás
2013.06.11 12:21Az a baj, hogy a kormány egyáltalán nem támogatja még az energia hatékony megoldásokat
előzmény:takacsnemarika
dobo
Rügyező
6 hozzászólás
2013.06.11 12:20jó ez a honlap
előzmény:razide
BZsuzsi
Rügyező
6 hozzászólás
2013.06.09 23:47Arra lennék kíváncsi, hogy téli időszakban egy szellőztetés mennyire hűti le a passzívházat és mennyi idő eltelte után lesz ismét kellemes meleg?
előzmény:Greenlantern
takacsnemarika
Rügyező
7 hozzászólás
2013.06.09 13:48Úgy gondolom, ha elérhető áron, esetleg támogatással és megfelelő beszerzési forrással rendelkeznénk itthon is energia hatékony építő anyagok és technológia szempontjából, sokan élnének e lehetőséggel.
előzmény:takacsnemarika
takacsnemarika
Rügyező
7 hozzászólás
2013.06.09 13:42Az én házam csak 10 éves,de 30-nak néz ki.Akkor még nem ismertem az energiatakarékos,és öko megoldásokat az építkezés terén.A hagyományokat illet követni,ahogy a kőműves mondta......
Ma már mindent másképp csinálnék ha lehetőségem lenne rá,de oly magas a rezsi hogy semmi esély megtakarítani és átalakítani,de így meg egy másik ház árát dobom ki lassan az ablakon és a környezetet is szennyezem.Ördögi kör......hogyan lehet ebből kitörni?
előzmény:Hangyalka
Hangyalka
Rügyező
6 hozzászólás
2013.06.03 13:04Páromék szülei egy kis faluban ,még vájogházban laknak Sokat beszélgetek velük ,hogyan-miként épültek régen ezek a házak.A faluban több 50 akár 100 éves ház is áll nagyon jó állapotban. Az én 25 éves panelom esik szét:( Műanyagablakaimról meg ne is beszéljünk:(....
előzmény:MTvSz
Utczay
Rügyező
6 hozzászólás
2013.06.02 19:13Szerintem jó dolog az energiatakarékos ház, mert az kevésbé károsítja a környzetet.Ha már most tönkretesszük a környzetünket, akkor mi marad az eljövendő nemzedékeknek?
előzmény:MTvSz
fenegyerek
Haladó
30 hozzászólás
2013.05.28 20:35Köszönöm a linket !
előzmény:razide
razide
Rügyező
10 hozzászólás
2013.05.28 19:59http://www.szupervalyog.com/
előzmény:fenegyerek
fenegyerek
Haladó
30 hozzászólás
2013.05.28 18:58Mi ez a zsákvályog pontosan? Nagyon érdekesnek hangzik!
előzmény:bencsa
ladanyig
Örökzöld
104 hozzászólás
2013.05.23 11:59Kedves Attila,
Köszönöm a linket, a fagyveszélyről eddig nem tudtam, én azt gondoltam ezek a készülékek elműködnek bármilyen hőmérsékleten. Igaz a hűtőszekrényekre, fagyasztókra is ezt hittem és amikor jobban belemélyedtem, akkor láttam azt, hogy a megadott működési hőmérsékletük jóval szűkebb, mint amit én hozzá nem értőként gondolok.
Most jobban végig gondolva annak amit írtam tényleg nincs sok értelme. Az itt ott futó hosszú csövekben felmelegedő levegő ugye már nem a kiengedett elhasznált levegő hőmérséklete segítségével melegedne fel, hanem a benti környezettől vonna el hőt, amit újra kell termelni. Abban az esetben, ha a kiszívott levegő hőjét akarjuk átadni a beszívott levegőnek, az csak a készüléken belül történhet..../remélem ezt most jól gondolom/ na ha csendben maradtam volna, bölcs maradtam volna.....de legalább megint tanultam valamit és remélem mások is :)
Köszönöm
előzmény:Hegedűs Attila
Hegedűs Attila
Moderátor
14 hozzászólás
2013.05.23 11:21Kedves ladanyig,
A több m2-nyi hőcserélő felület nem a készülék alapterület igényét jelöli, hanem a benne használt 'betét' hasznos felületét. Kb hűtőszekrény méretű berendezésekről van szó családiház lépték esetén és ezek ténylegesen (nem csak számítva, de mérve is) képesek az említett 90% körüli hőhasznosításra. (A -20 fokos kinti levegő nem általános a mi klímánkon, és a legtöbb készülék szempontjából nem is elfogadható, hiszen fagyveszélyt okozhat. A téli időszak pár napjában amikor komoly mínuszok vannak ilyen esetben mindenképpen valamilyen kiegészítő megoldással elő kell temperálni a belépő levegőt.)
Nem ajánlanék itt konkrét márkát vagy gyártót, de ha rákeresel többet is találhatsz. A hőcserélés különböző megoldásairól és a fagyvédelem kérdéséről itt (
Szellőztetés hőhasznosítással) olvashatsz résztelesebben.
előzmény:ladanyig
Kovács1
Rügyező
6 hozzászólás
2013.05.18 19:39Nagyon érdekes a cikk, sok újat tanultam belőle.
előzmény:MTvSz
ladanyig
Örökzöld
104 hozzászólás
2013.05.17 20:54Kedves Attila,
Ezekről a szellőztető berendezésekről tudnál linket küldeni hol érdemes konkrétan keresgélni? Engem legfőképpen az érdekelne, hogy az utólag beszerelt, tehát ami önálló egység, nincs vele több méter cső és egyéb több négyzetméter hőcserélő, azok hatásfokáról, külső belső levegő hőmérsékletek, műszaki paraméterek...szkeptikus vagyok abban, hogy egy kb. fél m3 méretű kütyü -20 fokban 20 fokos belső hőmérséklet esetén megtudja emelni a beszívott levegő hőmérsékletét 35 fokkal.
előzmény:Hegedűs Attila
ladanyig
Örökzöld
104 hozzászólás
2013.05.17 20:54Kedves Attila,
Ezekről a szellőztető berendezésekről tudnál linket küldeni hol érdemes konkrétan keresgélni? Engem legfőképpen az érdekelne, hogy az utólag beszerelt, tehát ami önálló egység, nincs vele több méter cső és egyéb több négyzetméter hőcserélő, azok hatásfokáról, külső belső levegő hőmérsékletek, műszaki paraméterek...szkeptikus vagyok abban, hogy egy kb. fél m3 méretű kütyü -20 fokban 20 fokos belső hőmérséklet esetén megtudja emelni a beszívott levegő hőmérsékletét 35 fokkal.
előzmény:Hegedűs Attila
Varga1
Rügyező
6 hozzászólás
2013.05.17 14:12A régiek tudták, hogyan építsünk energiahatékonyan: vályogházban lakom, tapasztalom
Hegedűs Attila
Moderátor
14 hozzászólás
2013.05.17 11:57A passzívház szellőztetést egyrészt a folyamatos friss levegő biztosításának, másrészt az energiaveszteség jelentős csökkentésének igénye hívta életre.

Mai épületekben óránkén kb 5 perc kereszthuzatra lenne szükség a belső levegő minőségének a fenntartásához. Ez sem az energiahatékonyság (télen kidobott 'meleg', nyáron elvesztegetett 'hűvös') sem a valós élethelyzet miatt nem tűnik reálisnak.

Gyakori panasz, új épületek esetében, vagy felújítás után, hogy könnyen 'befülled' a levegő. Az ok ilyenkor is az elégtelen szellőztetés. Például tömített nyílászárókat alkalmazunk, hogy csökkentsük a hőveszteséget, de ezáltal megszüntetjük azokat a hézagokat, amiken keresztül korábban - zárt ablakok mellett is - sokkal jelentősebb légcsere tudott lezajlani. Ezt orvosolandó, sokan nyílászárókba építhető, utólagos egyedi szellőztetőket alkalmaznak. Ez a légcserére adott esetben akár megoldást is jelenthet, de olyan, mintha állandóan buktatva lenne az ablak, a hőveszteség is folyamatos.

1 szó mint 100 ezekre ad egyfajta megoldást a passzívházakban - és napjainkban már egyre több alacsony energiaigényű épületben is - alkalmazott központi szellőztető rendszer, aminek az energetikai lelke a hőcserélő. Ennek segítségével melegíti elő a távozó levegő a kintről érkező friss levegőt - mint a cikk is említi - akár 90 % körüli hatékonysággal. És ilyen esetben nem 3, sokkal inkább 16-18 fokos a lakótérbe beérkező friss levegő.

Ettől függetlenül az ablakok nyithatóak, és pl. átmeneti időben (tavasszal, ősszel), vagy amikor csak úgy tetszik, lehet ablakon keresztül IS szellőztetni.
előzmény:Aliz