ÖKO Fórum
Jelentkezz be, ha hozzá akarsz szólni!
 |
Faragó Tibor: KlíMa és Holnap - Miről szólnak a nemzetközi klímapolitikai egyezkedések? |
| ÖKO Fórum | > A Természet romlása, a romlás természete | > Faragó Tibor: KlíMa és Holnap - Miről szólnak a nemzetközi klímapolitikai egyezkedések? |
A témát indító hozzászólás:
|
MTvSz Moderátor 22 hozzászólás |
2013.06.20 13:34 Több mint 20 éve küszködnek a világ országai – pontosabban szólva azok szakértői, diplomatái, politikai döntéshozói – a globális éghajlatváltozás erősödő veszélyére adandó közös válaszok megfogalmazásával. Az ok-okozati összefüggésekre és a várható következményekre vonatkozóan ugyan fennmaradt bizonyos mértékű tudományos bizonytalanság, de a tárgyaló felek között már senki sem vonja kétségbe, hogy e veszély valós és sürgős lépésekre volna szükség annak mérséklésére.  Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület 2007. évi jelentése minden korábbinál egyértelműbb módon jelezte, hogy e folyamatért növekvő mértékben a különböző társadalmi-gazdasági tevékenységek révén a légkörbe jutó üvegházhatású gázok a felelősek. E gázok sorában kiemelkedő szerepe van a szén-dioxidnak, amelynek légköri koncentrációja gyorsan emelkedik mindenekelőtt a fosszilis tüzelőanyagok mind nagyobb mértékű felhasználásából származó kibocsátás és a légkörből való kikerülését elősegítő erdőterületek drasztikus mértékű felszámolása miatt. E gáz légköri koncentrációja már mintegy 40%-kal magasabb az iparosodást megelőző időszak értékénél, és 2013 májusában átlépte a 400 ppm-es lélektani határt. Márpedig ez feltehetően soha nem volt ilyen magas értékű az elmúlt sok százezer évben.  (Forrás: Scripps Institution of Oceanography) Az 1991-ben megkezdett nemzetközi tárgyalások eddigi eredményének az 1992-ben elfogadott egyezmény (ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény), majd az 1997-ben jóváhagyott Kiotói Jegyzőkönyv tekinthető. Ezek keretében legalább formálisan elismerést nyert e különösen kockázatos globális környezetállapot-változási folyamat kezelésének szükségessége: azaz a kibocsátás-csökkentés és a már elkerülhetetlennek látszó változásokhoz való alkalmazkodásra való felkészülés. A tudományosan megalapozott vizsgálatok szerint mindenképpen el kellene kerülni, hogy a globális melegedés - a felszíni átlaghőmérséklet emelkedése - meghaladja a 2 Celsius fokot (jelenleg már 0,8 Celsius foknál tartunk). Ennek túllépése a becslések szerint sok régióban már rendkívül súlyos ökológiai és társadalmi hatásokkal járna. E cél eléréséhez pedig nagyon rövid időn belül már nem növekedhetnének tovább az emberi tevékenységekből eredő üvegházhatású gázkibocsátások. Igen ám, de a kialakult helyzetért nagyon eltérő az egyes országcsoportok felelőssége. Az iparosodást jóval korábban megkezdett, gazdasági értelemben fejlett országok miatt az idők folyamán sokkal több szén-dioxid halmozódott fel a légkörben, mint a fejlődő országok többsége által. Ráadásul ez utóbbiak között a nagyszámú legkevésbé fejlett ország lakossága különösen sérülékeny a környezeti feltételekben bekövetkező kedvezőtlen változásokra. A Kiotói Jegyzőkönyvben a fejlett országok többsége még készséget mutatott az említett megkülönböztetett felelősségének elismerésére, s ha szerény mértékben is, de késznek mutatkozott egyrészt kibocsátás-csökkentésre, másrészt a legsérülékenyebb országok megsegítésére. A jegyzőkönyv 2004. évi hatálybalépését követően azonban megtorpantak a nemzetközi egyezkedések annak ellenére, hogy pl. az EU már egyoldalúan valamivel nagyobb kibocsátás-csökkentési vállalást jelentett be. Mi a gond? Miért nincs hatékony globális válasz e globális gondra? Mert a nemzetközi klímatárgyalások valójában az üvegházhatású gázok kapcsán a kibocsátásokban érintett gazdasági kulcságazatokról, azok jelenéről és jövőjéről szólnak: az energiagazdálkodásról, a közlekedésről, különféle ipari tevékenységekről, a mezőgazdaságról. Továbbá a becsült hatások kapcsán is számos kulcságazatról, nevezetesen a mezőgazdaságról, a vízgazdálkodásról stb., nem is szólva a gyors környezeti változás esetén alkalmazkodni nem képes bizonyos természeti rendszerekről. A kulcsfontosságú gazdasági területekhez pedig roppant erős és nagy tehetetlenséggel rendelkező társadalmi-gazdasági érdekeltségek kötődnek. Képzeljük el, mintha mi földlakók mindnyájan egy szigeten élnénk és a nem túl magas szigetet körülölelő tengerszint egyre emelkedne jórészt a mi általunk folytatott valamilyen tevékenységek miatt. Vannak a szigeten, akik az átlagnál sokkal jobban élnek jóval több közös környezeti probléma okozása árán is, s sokan vannak, akik elemi szükségleteiket is alig tudják kielégíteni. Ki miről mondjon le, hogy a tengerszint emelkedése megálljon és a sziget területe ne zsugorodjon tovább? Ugye nem az a megoldás, hogy a tehetősebbek a sziget magasabb pontjaira költöznek és azokat elkerítik? Ugye nem az a megoldás, hogy a köztes helyzetben lévők (amelyeket a valódi világunkban gyors növekedésű „feltörekvő gazdaságoknak” neveznek) ebben versenyre kelnek az addigi jómódúakkal és mielőbb lekörözik azokat? Ugye nem az a megoldás, hogy a sziget peremén élő sok-sok embertársunk a túléléshez szükséges alkalmazkodáshoz sem kap segítséget?  Márpedig a jelenlegi nemzetközi tárgyalásoknak ezek a tétjei azzal a közösen elfogadott ígérettel, hogy legkésőbb három éven belül meglesz az új, mindenkit arányos felelőssége szerint cselekvésre kötelező és ebben az értelemben igazságos új globális megállapodás az éghajlatváltozás veszélyének hatásos mérséklésére. Úgy legyen... előzmény:MTvSz
|