ÖKO pédia
Ha szerinted valami elnéztünk, vagy új ötleted van, az egyes szócikkeknél, légy szíves küldd el nekünk a javaslataidat, miután bejelentkeztél.
Nitrozamin |
Természetes körülmények között nitrozo vegyületek nem fordulnak elő, bár egyes mikroorganizmusokban kimutatták. Előfordul festékekben, robbanóanyagokban, rovarirtó és gombaölő szerekben, és antioxidánsként is használják. A samponokban, a mosó- és mosogatószerekben, valamint a különféle tisztítószerekben úgynevezett negyedleges aminok fordulnak elő. Ezek a klóraminokkal reagálva - amelyek a szenny- és ivóvíztisztítókban is jelen vannak - nitrózaminokká alakulhatnak át. Ezek egy fajtájáról, az N-nitrozodimetiamin (NDMA) nevű anyagról már ismert, hogy rákkeltő, ezért többek között az amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) is foglalkozott a vegyülettel és az ivóvízben mérhető koncentrációival. Az élelmiszer-feldolgozás (leginkább tartósítás) során nitrát tartalmú vegyületeket adalékolnak a húskészítményekhez, így azok bomlása során is keletkeznek. A magas hőfok kedvez képződésüknek, így lehetőleg kerülni kell a nátrium-nitrittel tartósított élelmiszereket, még inkább azok sütését, hiszen az aminokból, aminosavakból nitrit jelenlétében magas hőmérsékleten nitrozovegyületek alakulhatnak ki. A dohányzás szintén növeli a kitettség mértékét. A C-vitamin jelenléte megakadályozza a gyomorban a rákkeltő nitrozaminok képződését, melyeknek szerepük lehet a gyomorrák kialakulásában. |