notification
  • Új szócikk beküldéséhez jelentkezz be!

ÖKO pédia

Összegyűjtöttük az általunk fontosnak ítélt környezetvédelemmel kapcsolatos fogalmakat és garantáltan hiteles magyarázataikat. Nézz utána annak, ami nem tiszta - saját és környezeted érdekében!

Ha szerinted valami elnéztünk, vagy új ötleted van, az egyes szócikkeknél, légy szíves küldd el nekünk a javaslataidat, miután bejelentkeztél.
Összes A B C D E F G H I K L M N O P R S T U V Z
Faelgázosító kazán

Viszonylag bonyolult szabályozású fűtőkészülékek, a bennük keletkező 1200-1500 C fűtési hőmérséklet miatt. A kazántest – felső és alsó – osztott részből áll ahol a fát a felső „rakodó tér”-be kell adagolni. A faelgázosító kazánok különlegessége, hogy a felső részbe az égéshez elégtelen levegőt juttatnak, aminek hatására füstgáz keletkezik, ez pedig jól éghető gázokat tartalmaz. Ha a hasábok megfelelő intenzitással égnek, megkezdődik a ventilláció, azaz egy ventilátor a kerámia szűkítőn keresztül szívja az alsó térbe a füstgázt, miközben szűkítő furatain keresztül friss, úgy nevezett szekunder levegő jut az égéstérbe, ami táplálja az égést. A szekunder levegő hatására úgy nevezett szúróláng tör be a faelgázosító kazán alsó terébe, aminek hőmérséklete 1200-1500°C között van. Ez fűti a hőcserélőket, amelyből a felmelegedő vizet a keringető szivattyú szállítja a felhasználási helyre.

Fekete és szürke szennyvíz

A (fekete) szennyvíz kifejezés olyan szennyvizet jelent, amely fekáliát és vizeletet tartalmaz. A fekália vagy vizelet nélküli (szürke) szennyvizet más néven szennyezett-víznek is hívják.

Felelős állattartás

Felelős állattartás szabályai 1. Felelősség: Csak akkor vegyünk magunkhoz házi kedvencet, ha pontosan átgondoltuk az ezzel kapcsolatos felelősséget, kötelezettségeket, ha úgy tetszik, terheket is. Aki felelősen gondolkodik, csak olyan állatot választ maga mellé, amelynek meg tudja teremteni a megfelelő életfeltételeket. Legyünk tehát tudatában annak, hogy egy életre választunk. Az ő életére. 2. Szeretet: Ez a szeretet azonban legyen kölcsönös: nyújtsunk legalább ugyanannyit belőle kedvencünknek, mint amennyit tőle elvárunk és kapunk. Sohase töltsük ki mérgünket, rosszkedvünket rajta, nem tehet semmiről, nem is érti, hogy miért viselkedünk így. 3. Táplálás: Egyetlen gyógyszer sem képes oly sok betegséget megelőzni, mint a helyes összetételű, kiegyensúlyozott táplálék. Tartsuk tehát be kedvenceinknél is a táplálási szabályokat és követelményeket. Mindig azonos időben, a fajtájuknak legmegfelelőbb eledelt adjuk nekik. Vizes táluk sem száradhat ki, a szomjúságtól az állat ugyanúgy szenved, mint gazdája. 4. Mozgásigény: Az egyes fajták mozgásigénye eltérő, de függ az adott állat életkorától is. A lakásban tartott kedvelt kisállatoknak (hörcsög, madár, hal, hüllő) is van mozgásigényük. Ezt szem előtt tartva mindig az állatok számának és méretének megfelelő méretű elhelyezést alakítsunk ki! 5. Egészség: Óvnunk kell kedvenceinket a fajtájukra veszélyes bajoktól. Ezért minden kötelező és ajánlott oltást időben adassunk be, s gondoljunk arra is, hogy akkor is lehet valami bajuk, ha nem panaszkodnak. Ezért évente legalább egyszer ellenőriztessük kedvencünk egészségét az állatorvossal. Nem szabad megfeledkezünk a rendszeres féregtelenítésről sem. 6. Utódok: Nemcsak kedvencünkért, de születendő utódaiért is felelősek vagyunk. Ezért csak akkor fedeztessük kedvencünket, ha bizonyosak vagyunk abban, hogy az utódoknak ugyanolyan felelős gazdát tudunk találni, mint amilyenek mi vagyunk. A legjobb megoldás, ha ivartalaníttatjuk őket. 7. Környezet: A felelős állattartásnak az a lényege, hogy társállat és gazdája úgy tudjanak harmonikusan együtt élni, hogy ebben a kapcsolatban ember és állat is jól érezze magát, s mindez összhangban legyen környezetükkel. Legyünk tehát mindig tekintettel környezetünkre.

Felszíni és felszín alatti vízkészlet

Felszíni vízkészlet alatt a patakokban, folyókban, tavakban és a tengerben tárolódó valamilyen célra hasznosítható vízkészletet nevezzük. Felszín alatti vízkészletről akkor beszélünk, ha egyes kőzetek felszíni vagy felszín alatti repedéshálózatában, vagy a talajszint alatt vízzáró rétegek által elzárt rendszerek tárolódó vizeiről beszélünk.

Fenntartható életmód

A fenntartható életmód azt az életvitelt jelenti, amivel megvalósíthatjuk a fenntarthatóság alapfeltételét, nevezetesen a megújulás mértékén használjuk környezetünket. Amennyiben egyetértünk az ökológiai lábnyom koncepciójával, úgy azt is mondhatjuk, hogy a fenntartható életmód ökológiai lábnyomunk csökkentését jelenti.

Fenntartható erdőgazdálkodás

Az erdészeti szakirodalom használja a tartamos erdőgazdálkodást, amely a fenntartható szinonimája, és azt jelenti, hogy az erdőt nem használja gyorsabb ütemben, mint az megújul. Így az erdővel való borítottság tartamosan biztosítható.

Fényerő

A fényerő az a mértékegység, mely a fényességgel kapcsolatos és jellemzi, hogy egy fényforrás felületéről milyen mennyiségű fény származik. A fényerő mértékegysége a nit, mely megfelel a fényforrás felületén 1 kandela/m2-nek . A fény mennyiségének mértékegysége a lumen, melyet a fény fotonok számával is kifejezhetjük, úgy, mint 1 lumen = 3,8 • 1015 foton/sec. Az izzókon a kibocsátott fény mennyiségét jelzik lumen mértékegységben kifejezve.

Fényszennyezés

A fény is környezetszennyező lehet. A fényszennyezés a légkör éjszakai szennyezése mesterséges fénnyel, ami károsan hat a természeti környezetre és az egészségre. Az éjszakai égbolt háttérfényessége folyamatosan nő a légkörből visszaverődő fények miatt. A fölfelé irányuló fény jelentős része kárba veszett energia. Jól megtervezett és telepített világítótestekkel nemcsak az égitestek látványa és az élővilág változatossága maradna meg, hanem rengeteg elektromos energiát és pénzt takaríthatnánk meg. Magyarországon jelenleg nincs fényszennyezés elleni törvény, nincs határérték. Az alvás fázisában a vérben megemelkedő melatoninszint fény hatására jelentősen csökken, ami természetellenesen megnöveli az ébrenléti időszakot. A tartós éjszakai fényszennyezés alvászavart, állandó fáradtságot, stresszt okozhat. Számos országban helyi rendelettel szabályozzák a feleslegesen erős közvilágítást. Korlátozzák a kültéri reklámfeliratok, óriásplakátok, járdába épített, fölfelé világító lámpák fényszennyezését. Európában Olaszországban, Csehországban és Szlovéniában fogadtak el fényszennyezés elleni törvényt. Magyarország fényszennyezettségi térképén van néhány pont, ahol a csillagos égbolt szinte zavartalanul megfigyelhető. Ilyen hely a Zselic és a Hortobágy, ahol Égbolt Rezervátumokat alapítottak.

Fordított ozmózisos víztisztító

A fordított ozmózis a nyomáskülönbségeken alapul. A különböző oldatoknak különböző a nyomása, és ez a különbség hozza létre az ozmózist. Egy félig áteresztő membránon keresztül elindul egy áramlási folyamat a szennyezett víztől a tiszta víz felé. A membrán az oldószert átengedi, mely jelen esetben a tiszta víz, de az oldott anyagot nem engedi át, mely a szennyezett víz. Ez az áramlási folyamat, mely a nyomáskülönbségből adódik, biztosítja a tiszta víz és a szennyezett víz különválasztását. A membrán felületén, mely a szűrést biztosítja, lerakódik ugyan a szennyeződés, de eltömődésre nincs lehetősége, mivel a víz folyamatosan mozgásban van, így a víz maga az, mely eltávolítja a membrán felületéről a kiválasztott és át nem engedett szennyező anyagokat. A membrán jellemzői által azokat a szennyeződéseket is megakadályozza az áthaladásban, melyek a baktériumoknál is jóval kisebbek, így teljesen biztosítva van, hogy semmilyen szennyeződés ne hatolhasson át a tiszta vízzel együtt a szűrőn.

Forest Stewardship Council – Felelős Erdőgazdálkodás Tanácsa (FSC)

A riói csúcs hatására és annak szellemiségében alakult meg 1993-ben, mint független szervezet. Az FSC címke és minősítési rendszer a faipari termékek vásárlóinak segítségével küzd egy felelősebb és fenntarthatóbb globális erdőgazdálkodásért. Az FSC tanúsítványa szavatolja, hogy az ilyennel rendelkező erdőgazdaságok, faipari üzemek, bútorgyárak stb. elfogadják és betartják az FSC szigorú szabványait és előírásait, és az általuk forgalmazott termékek megfelelnek a környezettudatos és társadalmilag felelős termelés, gyártás feltételeinek. A minősítés folyamán több szempontot is figyelembe vesznek, így érvényesülnie kell a biodiverzitás és az ökológiai egyensúly fenntartásának. Az érintett területen dolgozók és a lakosság jogait és érdekeit is szem előtt kell tartani. Az FSC 10 elve és 56 pontos kritériuma is erre épül.

Formaldehid

Szobahőfokon színtelen gáz, mely szerves vegyületek tökéletlen égésekor keletkezik, emiatt erdőtüzekben, kipufogógázban, cigarettafüstben egyaránt előfordul. A szmog egyik összetevője. A Föld légkörében jelenlévő formaldehid a légkörben található metánból és egyéb szénhidrogénekből napfény és oxigén hatására keletkezik. A légköri formaldehid kis része az élőlényekben előforduló lebontó folyamatokból származik. Illékony, szerves vegyület, átható szagú kötő- és ragasztóanyag, baktériumölő hatású fertőtlenítő- és tartósítószer. Szobahőmérsékleten légszennyező mérgező gázokat bocsát ki. Lassan, több év alatt bomlik le. Igen széles körben használják, fa- és műanyag termékek, tisztítószerek, bútor, szőnyeg, kozmetikum, papír is tartalmazza többek között. Fenol, karbamid vagy melamin jelenlétében erős gyanta keletkezik belőle. Ezt a gyantát ragasztóként alkalmazzák. A gyanta vízálló, így egyes szalvéták, törlőkendők is tartalmazzák. A lakásokban például sok formaldehid párolog ki a fűrészporból vagy faforgácslapokból készült bútorokból, parkettából, mert ezeket formaldehid-gyanta alapú kötőszerrel préselik össze. Árt a bőrnek, károsítja a nyálkahártyát, kötőhártyagyulladást, hajhullást, légzési zavarokat okoz. Gyengíti az immunrendszert, allergén és rákkeltő. Európai ökocímkét csak az a termék kaphat, amelynek kibocsátása kisebb az E1 minősítés felénél. (E1 minősítés szerinti formaldehidkibocsátás légköbméterenként nem haladhatja meg a 0,12 mg-ot.) Néhány szál cigaretta elszívása zárt térben az egészségügyi határérték felé emeli a formaldehid koncentrációt.

Fosszilis energiahordozó

Nem megújuló energiaforrások (kőszén, kőolaj, földgáz), melyek az egyes földtörténeti időszakokban tömegesen élt növényi és állati szervezetek meghatározott környezeti és földtani körülmények között végbement átalakulásával jöttek létre. Átalakulásuk a tudomány mai álláspontja szerint több száz millió év alatt zajlott le.

Fotoszintézis

A fotoszintézis a földi élet alapja. Az a folyamat, melynek során a fényenergia kémiai energiává alakul át. Ez a biológiai folyamat az autotróf, zöld színtestekkel rendelkező élőlényekben megy végbe, miközben az élő szervezetben a szervetlen anyagokból (szén-dioxidból és vízből) szerves anyagok (szénhidrát, valamint zsírok és fehérjék) képződnek. Ez a folyamat a növény zöld részeiben, főleg a levelekben zajlik le. Mivel a fotoszintézishez szén-dioxid, víz és napfény szükséges, ezeket a növénynek meg kell szereznie magának. A leveleken található apró pórusokon ún. gázcserenyílásokon keresztül a növény szén-dioxidot szív fel a levegőből és ugyancsak ezeken a pórusokon keresztül fogja kibocsátani az oxigént. A vizet a gyökerek szívják fel a talajból, és a szállítószövet-rendszer segítségével a levelekbe jut. A napsugárzás energiáját a zöld növényekben található pigment, a klorofill veszi fel és hasznosítja. A fotoszintézis két szakaszban zajlik le, amelyekben a fényreakció illetve a sötét reakció megy végbe. A fényreakció a fény energiáját kémiai energiává alakítja (ATP és NADPH), a sötét reakció folyamán pedig az energia arra fordítódik, hogy a szén-dioxidból cukor termelődjön.